Hírek, események

2014/2015. tanév nyitása

2014. szeptember 1.

A Digitális középiskolában is megnyitották a tanévet hétfőn délután. A Földes Ferenc Gimnáziumban 12 éve működő, középszintű érettségi vizsgát adó képzés felnőtteknek indult, olyanoknak, akik munkájuk, lakhelyük vagy más ok miatt korábban nem tudtak érettségi vizsgát szerezni.

A MiNap.hu felvétele:


"Az iskola megy a diákokhoz!" – a minap.hu cikke




2013/2014. tanév nyitása

2013. szeptember 3.

A 2013. szeptember 2-án a 11. tanévet kezdi meg a Földes Ferenc Gimnázium által működtetett Digitális Középiskola.

Az előző tanévben már a 7. végzős évfolyam tett érettségi vizsgát és 349 fő szerzett érettségi bizonyítványt eddig. A 2013/14. tanévben 4 évfolyamon, 12 osztályban közel 350 hátrányos helyzetű felnőtt tanuló végezheti középfokú tanulmányait a Digitális Középiskola esélyegyenlőségi program keretében.

Az ünnepélyes tanévnyitón részt vett és köszöntötte a tanulókat: Kiss Gábor Miskolc Megyei jogú város alpolgármestere, Farkas Félix az ORÖ alelnöke.

A jó tanulók részére tanulmányi verseny kerül meghirdetésre ebben a tanévben is. A tanév végén pénzjutalomban részesül évfolyamonként a legjobb tanulmányi eredményt elért tanuló, a legjobb érettségi eredményt elért tanuló, valamint a végzős évfolyamon a 9-12. évfolyamig, a négy év alatt a legjobb tanulmányi átlag eredményt elért tanuló. A tanulmányi versenyt az INNOCENTER Innovációs Központ Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Dr. Balla László hirdette meg.



2012/2013. tanév nyitása: Jubileumi tanév a Digitális Középiskolában

2012. szeptember 7.

Jubileumi tanévét kezdte meg a Földes Ferenc Gimnázium által működtetett Digitális Középiskola csütörtökön, melynek célja a hagyományos középiskolai oktatásból kimaradók érettségihez juttatása. Az előző tanévben a hatodik végzős évfolyam tett érettségi vizsgát, és 298 fő szerzett bizonyítványt.

A Digitális Középiskola esélyegyenlőséget javító program egy, 2003 szeptemberében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elindult, számítógéppel támogatott esti tagozatos gimnáziumi oktatást takar. Mint Fazekas Róbert, a Földes Ferenc Gimnázium megbízott igazgatója elmondta az ünnepélyes tanévnyitón, „a digitális középiskola az egész világon egyedülálló”.

– Tíz éve folyamatosan képes megújulni a rendszer. Eredményességét az is mutatja, hogy a felnőttképzés általános eredményeit tudja produkálni, és évről évre tizedekkel javul a tanulmányi átlag, egyre kisebb a lemorzsolódás – méltatta a Digitális Középiskolát a megbízott igazgató.

Mint a tanévnyitón elhangzott, az előző tanévben már a hatodik végzős évfolyam tett érettségi vizsgát, és 298 fő szerzett érettségi bizonyítványt. – A 2012/2013-as tanévben 4 évfolyamon, 12 osztályban a legújabb adatok szerint 410-430 hátrányos helyzetű felnőtt tanuló végezheti középfokú tanulmányait a Digitális Középiskola esélyegyenlőségi program keretében – mondta el Péterné Czakó Edit, az INNOCENTER Közhasznú Nonprofit Kft. oktatási igazgatója.

A Digitális Középiskola oktatási módszere a e-Learning technológiát ötvözi a távoktatás és a gimnáziumi levelezőoktatás szakmai tapasztalataival. Az oktatási portálon keresztül évfolyamonként és tantárgyanként elérhetőek a magyar iskolarendszerben a gimnáziumi tantervi követelményeknek megfelelően elkészített oktatási segédanyagok, gyakorló és számonkérő feladatok.

– Az oktatási segédanyagok tantárgyanként is lekérhetők külön-külön, de a teljes tantárgyi vertikum is hozzáférhető a jogosultságok beállítása után. A gyakorló feladatok pedig segítenek az ismeretek elmélyítésében. Az oktatás lehetséges tantárgyanként, egyéni tanrend szerint, illetve a már működő iskolarendszerű oktatásban – fűzte hozzá az oktatási igazgató.

Az ünnepélyes tanévnyitón jelen volt Csiger Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke, aki úgy fogalmazott az iskolával kapcsolatban: „ha nem lenne, ki kellene találni”, utalva többek között arra is, hogy – mint mondta – az életfogytig való tanulásra nagyon jó lehetőségeket nyújt a Digitális Középiskola.

A hagyományokhoz híven a tanévkezdéssel meghirdették a tanulmányi versenyt is. Balla László, az INNOCENTER Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, az egyes évfolyamok legjobbjai, a legeredményesebb vizsgázó, valamint a négy év legjobb átlagát elért hallgató részesül majd jutalomban év végén.


Forrás: http://www.minap.hu/

2011/2012. tanév nyitása

2011. szeptember 1.

A 2011. szeptember 1-én a 9. tanévet kezdi meg a Földes Ferenc Gimnázium által működtetett Digitális Középiskola. Az előző tanévben már az 5. végzős évfolyam tett érettségi vizsgát és szereztek érettségi bizonyítványt. A 2011/12. tanévben 4 évfolyamon, 12 osztályban 445 hátrányos helyzetű felnőtt tanuló végezheti középfokú tanulmányait a Digitális Középiskola esélyegyenlőségi program keretében. A tanévnyitón Farkas Félix, az ORÖ elnökhelyettese, a BAZ Megyei Önkormányzat Kisebbségi Bizottságának elnöke, iskolánk volt diákja köszöntötte a jelen lévőket.

Az újonnan beiratkozott tanulók száma 115 fő, ők a 9. évfolyamon kezdik tanulmányaikat.

A 10. évfolyam kezdő létszáma: 125 fő.
A 11. évfolyam kezdő létszáma: 123 fő.
A 12. évfolyam kezdő létszáma: 82 fő

A jó tanulók részére tanulmányi verseny kerül meghirdetésre ebben a tanévben is. A tanév végén pénzjutalomban részesül évfolyamonként a legjobb tanulmányi eredményt elért tanuló, a legjobb érettségi eredményt elért tanuló, valamint a végzős évfolyamon a 9-12. évfolyamig, a négy év alatt a legjobb tanulmányi átlag eredményt elért tanuló.


A tanulmányi versenyt az INNOCENTER Innovációs Központ Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Dr. Balla László hirdeti meg évfolyamonként.



2010/2011. tanév zárása

2011. június

A 2010/2011. tanév befejeztével már az 5. évfolyam szerzett érettségi bizonyítványt a Digitális Középiskola program keretében. Az érettségi vizsgát jelen tanévben 62-en kezdték meg, érettségi bizonyítványt 41 tanuló szerzett.

Így a Digitális Középiskolában eddig érettségi bizonyítványt szerzett mintegy 250 fő. A többi tanulónak a sikertelen vagy hiányzó tantárgyi vizsgákat meg kell ismételni illetve be kell pótolni.

Az érettségi vizsga átlaga: 3.00. A vizsgaelnökök értékelése szerint a vizsgák zökkenőmentesen, a törvényi előírásoknak megfelelően zajlottak. Az oktatási módszer, a tolerancia és az odafigyelés lehetőséget és esélyt biztosít ezeknek a felnőtt tanulóknak a társadalmi felzárkózáshoz és a sikeresebb boldoguláshoz.

Az érettségizett hallgatók közül többen tervezik egyetemi-főiskolai tanulmányok megkezdését, valamint érettségihez kötött szakmai képzettségek megszerzését.

A Magyarországon és nemzetközileg is egyedülálló oktatási módszerrel folytatott tanulmányok után megszerzett érettségi bizonyítványokat 2011. június 17-26-án vehették át a végzős felnőtt hallgatók Veres Páltól, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatójától, illetve a vizsgaelnököktől Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumban.

A hallgatók a többi évfolyamon is eredményesen zárták a 2010/2011 tanévet. A négy évfolyam tanulmányi átlaga: 3,41. A lemorzsolódás a 10., 11. és 12. évfolyamon 10% alatti, a kezdő évfolyamon jelentősebb. A 2011/12. tanévben 265 fő folytatja tovább tanulmányait 10-12. évfolyamon.

A tanulók részére ebben a tanévben is meghirdetésre került az INNOCENTER Innovációs Központ Közhasznú Nonprofit Kft. tanulmányi versenye.

A legjobb érettségi eredményt elért tanuló, a négy év alatt a legjobb tanulmányi eredményt elért tanuló, valamint az egyes évfolyamok legjobb tanulmányi eredményt elért tanulója 20-20 ezer Ft pénzjutalmat vehetett át dr. Balla László-tól, az INNOCENTER Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatójától.



A 2010/2011. tanév tanulmányi versenyének eredményei:

  • 9. évfolyam: Török Tamara, Edelény
  • 10. évfolyam: Fazekas Zsoltné, Edelény
  • 11. évfolyam: Vargáné Gulyás Márta, Encs
  • 12. évfolyam: Kőszeginé Lengyel Rita, Tiszaújváros
  • 9-12. évfolyamon legjobb eredményt érte el: Kőszeginé Lengyel Rita, Tiszaújváros
  • A legjobb eredménnyel érettségizett (4 évig az iskola tanulója volt): Csutár Ágnes, Miskolc


2010/2011. tanév nyitása

2010. szeptember

A 2010/2011-as tanév 1. félévében, 4 évfolyamon, 13 osztályban 461 hátrányos helyzetű felnőtt tanuló végezheti középfokú tanulmányait a Digitális Középiskola esélyegyenlőségi program keretében.

A 2009/10. tanév befejeztével a negyedik végzős évfolyam érettségizett le a Digitális Középiskola program keretében.

A jó tanulók részére tanulmányi verseny kerül meghirdetésre ebben a tanévben is. A tanév végén pénzjutalomban részesül évfolyamonként a legjobb tanulmányi eredményt elért tanuló, a legjobb érettségi eredményt elért tanuló, valamint a végzős évfolyamon a 9-12. évfolyamig, a négy év alatt a legjobb tanulmányi átlag eredményt elért tanuló.

A tanulmányi versenyt az INNOCENTER Innovációs Központ Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Dr. Balla László hirdette meg.